|
A Nemzeti Turisztikai Bizottság 2009. áprilisától Varga Zoltán önkormányzati miniszter tanácsadó és döntés-előkészítő testületeként működik. Az 1996-ban alakult testület korábbi neve Országos Idegenforgalmi Bizottság (OIB) volt. A felelős vezetők idejük
függvényében vettek részt az üléseken, de a jegyzőkönyv, illetve az
állásfoglalások aláírásával a Bizottság valamennyi tevékenységéről
folyamatosan tudomással bírnak.
Az OIB nagypresztizsű, elfogadott grémiumot jelent. Az egyes
megtárgyalt témákról hozott határozatokat és a tagok ismereteit mindig
jól árnyalják a külső meghívottak véleményei.
Az OIB által tárgyalt témák kiválasztásánál fontos szerepet játszik,
hogy az ismeretei birtokában a tagok olyan megalapozott ajánlásokat és
tanácsokat adjanak, amelyekben nemcsak a szakmai akarat, hanem a
gazdasági-társadalmi realitás is megtestesül. Ezért törekszünk arra,
hogy minél átfogóbb és több szempontból megvizsgálható téma kerüljön a
fókuszba.
Az OIB által feldolgozott legfontosabb témák az elmúlt időszakban:
• Nemzeti turizmusfejlesztési stratégia
Az OIB-n belül alakult egy Stratégiai Munkacsoport, amely
tulajdonképpen irányította az évekig tartó munkát. A társadalmi vita
során bejött anyagokat a Titkárság rendszerezte és dolgozta fel, az OIB
adta nevét az első körben történő társadalmi vita különböző budapesti
és vidéki helyszíneken történő bemutatásához, és kb. egy éve minden OIB
ülés témája volt a Stratégia.
Eredmény: Az NTS-t a kormány 2005. szeptember 28-án elfogadta.
További részletek itt!
• Turizmus Szatellit Számla
Az NTB élharcosa annak, hogy valós számokat ismerjünk meg a turizmus
gazdasági hatásáról és trendjeiről. Ezért már 2002-ben megkezdődtek a
megbeszélések a Központi Statisztikai Hivatallal, hogy Magyarországon
is kerüljön bevezetésre a WTO által ajánlott Turizmus Szatellit Számla.
Az OIB javaslatára az MTH jelentős anyagi támogatást adott az
előkészületi munkálatokra (lakossági megkérdezések, felmérések) és az
OIB kezdeményezte a Magyar Nemzeti Bankkal történő közös finanszírozást.
Eredmény: A Turizmus Szatellit Számlát a KSH képviselője a 2005. decemberi ülésen bemutatta.
• Magyar Turizmus Minőségi Díj
Az OIB 2004. januárban átvette a Magyar Turizmus Rt-től a Magyar
Turizmus Minőségi Díj koordinálását. Az újonnan bevezetendő Díj célja a
turizmus hosszú távú statrégiaijának megfelelően a versenyképesség
javítása, az EU-hoz való csatlakozást követően is a piaci poziciók
megtartása, illetve kiszélesítése. A Minőségi Díj a bizalom jele, ami a
turisták számára azt jelenti, hogy a turisztikai vállalkozás a
kategóriáján belül teljesíti, illetve túlteljesíti a minőségi
követelményeket. 2004-ben szakemberek bevonásával kidolgoztunk egy
komplex önértékelési rendszert, amelynek alapján végezzük a minősítést.
2005-ben a rendszer működésének vizsgálatára egy próbaprogramot
indítottuk el hat szálloda és tíz étterem bevonásával. A szállodai
program ez év augusztusában lezárult, az éttermi program most
decemberben fejeződik be, s ennek tapasztalatait beépítjük a korábban
elkészült anyagba. 2006-ban indítjuk el a Magyar Turizmus Minőségi Díj
programot országosan a szálloda és a vendéglős szakmában. Tervezzük a
program kiszélesítését egyéb turisztikai szolgáltatásokra is, mint pl a
falusi turizmus, a fürdők és a kempingek.
Eredmény: A programban részt vett és megfelelt szállodák és éttermek
részére a 2006. évi Utazás Kiállításon adjuk át a Magyar Turizmus
Minőségi Díj oklevelet és táblát. 2006 januárjában került meghirdetésre a Minőségi Díj pályazata éttermek és szállodák részére.
További részletek itt!
• Szakmai és állami kitüntetések
A Turizmus Világnapján évente átadásra kerülő Pro Turismo kitüntetésre
a szakmai szervezetek javasolnak, arra méltó személyeket. A nagy
nemzeti ünnepekhez kapcsolódó állami kitüntetéseknél ugyanezt a
gyakorlatot követjük. A bejött javaslatokat az NTB koordinálja és
terjeszti tovább.
Eredmény: Az elmúlt időszakban évente 10-13-an kaptak Pro Turismot;
március 15-e, augusztus 20-a és október 23-a kapcsán pedig a Magyar
Köztársaság Érdemrendje és Tisztikereszt kitüntetésben részesült több
turisztikai szakember.
• Önkormányzatok szerepe a turizmusban
Bár nem törvényben meghatározott feladatuk, az önkormányzatoknak óriási
szerepük van egy desztináció turizmusának kialakításában,
fenntartásában és fejlesztésében. A települések mindezek kapcsán nem az
akarat, hanem a források hiányára panaszkodnak. Az NTB fontosnak érzi e
téma kezelését és a változások kezdeményezését.
Eredmény: „Önkormányzatokkal a turizmusért” c. konferencia 2003
márciusában aktuális kérdésekről + javaslat az állami 2 forintok
megemelésére + kölcsönös tájékoztatás a Települési Önkormányzatok
Országos Szövetségével.
• Javaslatok a turizmust is érintő közgazdasági szabályozókra
Az NTB-ben tag, igen aktív szakmai szövetségek rendre felvetnek adóval,
ÁFA-val kapcsolatos témákat, amelyekben kormányzati változtatást, vagy
döntést javasolnak.
Eredmény: Többször történt megbeszélés a Pénzügyminisztérium vezetőivel
HACCP, ÁFA és közgazdasági szabályozórendszer témájában, amely
találkozások hozzájárultak a szakma számára is elfogadható döntésekhez.
• Új kongresszusi központ
Az NTB erőteljesen szorgalmazta egy új, nagy befogadóképességű
kongresszusi központ felépítését Budapesten. A szakmai érvek mellett
sor került a gazdasági hatások és a megvalósítás pénzügyi
konstrukciójának véleményezésére is.
Eredmény: A beruházás kérdése folyamatosan napirenden van, nem a turisztikai vezetéstől függ a megvalósítás.
• Pályázati rendszeren kívüli támogatási kérelmek véleményezése
Az NTB rendre véleményez ilyen beadványokat.
Eredmény: A szerteágazó témák közül külön említésre méltó a Központi
Statisztikai Hivatal, a Sármelléki Repülőtér, valamint az Országos
Rendőrfőkapitányság és Határőrség Országos Parancsnoksága célzott
témában való támogatása.
• Turisztikai termékek
A szakmai szövetségek tevékenységének és gondjainak megismerésén
túlmenően foglalkozott az NTB az egészségturizmus, a hivatásturizmus, a
kulturális turizmus, az ökoturizmus, a gasztronómia és vendéglátás, a
turisztikai oktatás valamint az ifjúsági turizmus specifikus
kérdéseivel. Az előterjesztéseket többször egészítette ki meghívott
előadók háttér-előadása (a Balaton vízszintjéről, a Budapesti Tavaszi
Fesztivál eredményeiről, a nemzeti parkokról, stb.).
Eredmény: Az NTB bevezetésre javasolja a Nemzeti Turisztikai Termék kategóriát, amelynek kidolgozása most van folyamatban van.
A Nemzeti Turisztikai Bizottság működése eredményeképpen erősödött
a különböző szakmai szerveztek közötti együttműködés, közös
fellépésekre került sor és szinergikus lobbi tevékenység zajlik. Az NTB
ajánlásai meghallgatásra találnak.
|